Hagyó együttműködik, Demszky hárít, Ikvai-Szabó ámul

Szereti hazánkat és benne Budapestet Hagyó Miklós. A képviselői mandátumán kívül minden tisztségéről lemondott korábbi szocialista főpolgármester-helyettes szerdán úgy nyilatkozott: itt akarja tisztázni magát, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. Demszky Gábor pedig azt nyilatkozta a korrupciós botrány kapcsán: előzetes letartóztatásban ülő főtanácsadója, Mesterházy Ernő a Hagyó Miklóssal tartott titkos éttermi megbeszélésen csak televíziót nézett.

Egy jászberényi, több mint 150 négyzetméteres tanya még Hagyó Miklós tulajdonában van. A BKV-botrány miatt már a szocialista párttagságát is felfüggesztő politikus két fővárosi ingatlanját azonban már lánya nevére íratta. Hagyó tagadja, hogy külföldre akar menekülni a büntetőjogi felelősségre vonás elől. Azt mondta: szereti az országot és benne Budapestet. Hozzátette: itt akarja tisztázni magát.

A Független Hírügynökségnek szerda délután a volt főpolgármester-helyettes arról is beszélt, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal, legyen szó ingatlanvásárlásairól, vagyonával kapcsolatos kérdésekről vagy egyéb tevékenységeiről. Hagyó a körülötte zajló ügyek kapcsán azt állította: sohasem veszélyeztette, és nem is veszélyeztetné saját illetve családja nyugalmát kétes ügyletekkel.

A fővárosi szocialisták frakcióvezetője szerint illetlenség azt firtatni, hogy egy apa mit hagy a lányára. Steiner Pál azt állítja: nem tudott a Hagyónak visszaosztott BKV-s tízmilliókról.

Hárít Demszky Gábor is

A főpolgármester azt mondja: főtanácsadója, Mesterházy Ernő nem tájékoztatta a titkos éttermi pártegyeztetésekről. A hírTV azon kérdésére, hogy "Mást is eltitkolhatott Mesterházy Ernő ön elől?" - Demszky úgy válaszolt: "A Magyar Nemzetben is csak arról van szó, hogy valaki tv-t nézett".

Tévénézésre három hónapig még az előzetesben is lehetősége lesz Mesterházy Ernőnek. Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott igazgatója elmondása szerint a gödöllői vacsorán Demszky jobbkezén kívül - ott volt még a tömegközlekedési vállalat volt SZDSZ-es igazgatósági elnöke is. Balogh úgy emlékszik, hogy a vacsora után közölték vele: nemcsak Hagyó, hanem a liberális Tóthfalusi György ingatlanokkal kapcsolatos kéréseit is teljesítenie kell. A főpolgármester nem tud Mesterházy és Hagyó Miklós állítólagos összejátszásáról.

Hagyó Miklós szakmai alkalmasságát sokszor kétségbe vontam, ezzel kapcsolatban sok dokumentum is van a két kötetben, amit átadtam a vizsgálóbizottságnak és a rendőrségnek. De ezeknek semmilyen köze nincs azokhoz a bűncselekményekhez amelyekkel most gyanúsítják - jelentette ki a hírTV-nek Demszky Gábor főpolgármester.

Ikvait is váratlanul érte

Váratlanul érte Balogh Zsolt vallomása Ikvai-Szabó Imrét is. A tömegközlekedési vállalatot korábban Hagyó Miklóssal felügyelő liberális politikus nem hallott a BKV-s szerződések utólagos áremeléseiről. A liberális főpolgármester-helyettes botrányosnak tartja a szerződések utáni áremelést, amikről elmondása szerint nem tudott.

A fővárosi közgyűlés a szerdai ülésen tárgyalt volna a BKV extra támogatásáról szóló, a Budapest és a kormány közötti szerződésről, ám a dokumentum nem érkezett meg a határidőre. A tömegközlekedési vállalat a héten megkapta a pluszfinanszírozás első, 5 milliárdos részletét a kormánytól.

Négy éve értesültek a pénzszivattyúról

Dokumentum igazolja, hogy Demszky Gábor 2006 őszén értesült a BKV-nál működő közpénzszivattyúról. A hvg.hu közli annak a levélnek a másolatát, amelyet a közlekedési vállalat egyik belső ellenőre írt a főpolgármesternek. A revizor úgy fogalmazott a szabad demokrata politikusnak írt levélben, hogy a BKV-nál évek óta lopnak, csalnak, sikkasztanak és fiktív számlákat fogadnak be, megkárosítva az önkormányzati tulajdonú vállalat mellett a magyar államot is.

Az ellenőr személyes meghallgatást kért Demszky Gábortól, aki Hagyó Miklós elődjéhez, a városüzemeltetésért akkoriban felelős Vajda Pál főpolgármester-helyetteshez irányította, de a revizort Vajda se fogadta. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája a hvg.hu-nak utólag azzal magyarázta az eljárást, hogy a levélben nem voltak konkrétumok. A Városháza közlekedési ügyosztálya kivizsgálta a dokumentumban foglaltakat, de úgy találta, hogy az ellenőr bosszúból írta a levelet, mert közvetlen felettesével személyes ellentéte volt.

(hírTV, FH)