Gyertyaláng mellett folyik a munka a kiskunfélegyházi gyárban
Kikapcsolták az áramot, így gyertya mellett dolgoznak a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck dolgozói – írja a baon.hu.
|
|
KrónikaGyertyaláng mellett folyik a munka a kiskunfélegyházi gyárbanKikapcsolták az áramot, így gyertya mellett dolgoznak a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck dolgozói – írja a baon.hu. Úszógumin evickéltek a grúzok a magyar határhoz (+kép)A jobb élet reményében, életét kockáztatva kelt át a Tiszán Szatmárcseke közelében három grúz. A huszonéves fiatalemberek nem tudnak úszni, ezért úszógumival próbáltak meg átevickélni a folyón. Már éppen partot értek, amikor a rendőrök elfogták, majd kiutasították őket az országból – közölte a rendőrség szerdán. Tűz ütött ki a bökönyi idősotthonbanTűz ütött ki kedden este a bökönyi idősek otthonában. A tüzet vélhetően az okozta, hogy kegyeleti okból a lakók gyertyát gyújtottak egyik elhunyt lakótársuk szobájában. Fogmosás közben csípték nyakonFogmosás közben kaptak el egy többszörösen körözött férfit a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akciósai. A rendőrök a napokban azért kerestek fel egy csepeli lakást, mert olyan információt kaptak, hogy ott egy többszörösen körözött férfi bujkál. Fényes nappal verték meg a főszerkesztőtFényes nappal támadták meg az utcán a Csurgó Városi Televízió főszerkesztőjét, Garai Lajost. Árammal védte terményeit: új eljárásban folytatódott a perÚj eljárásban folytatódott a kerítésébe áramot vezető kesznyéteni férfi pere. Az idős ember ellen több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt indult büntetőeljárás. Megérkezett az első hosszúnyakú (+kép)13 tonna illegálisan tárolt fémhulladékra bukkantakIllegálisan tárolt fémhulladékra bukkantak egy csőszi ingatlanon a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) ellenőrei. Nyoma veszett Baksa Alexandrának (+kép)Kommandósok csaptak le a XV. kerületbenTöbb tucat felfegyverzett kommandós kezdett akcióba kedd délután Budapesten, a XV. kerületi Szentmihályi út és Rákos út kereszteződésénél egy benzinkút közelében. |