Az Európai Parlament szerdán első olvasatban elfogadta azt az európai keretszabályt, amely biztosítja a mikrovállalkozások számára, hogy versenyképességük erősítése és fejlődésük előmozdítása érdekében egyszerűsítsék és csökkentsék számviteli kötelezettségeiket – olvasható Szájer József és Győri Enikő sajtóközleményében.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium csaknem 2 millió tonna kiotói kvóta eladására kötött szerződést Japánnal, amelyből várhatóan 4 milliárd forint bevétel folyik be a számlájára.
A doppingellenes tevékenység ismeretei címen Magyarországon elsőként hirdet kurzust dopping-antidopping témakörben a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága. A tantárgy egészségügyi, sportpolitikai, etikai és jogi szempontból tárgyalja a tiltott szerek és módszerek problémáját és a doppingellenőrzések gyakorlati kérdéseit – jelentette be csütörtök délután Nagy Ágoston sportigazgató.
Demszky Gábor szerint nem lehetett volna korábban feltárni a BKV-nál történt bűncselekmény-sorozatot, annak ellenére, hogy 2006-ban egy revizor már megírta neki: lopnak, csalnak a vállalatnál.
Csütörtökön megérkezett a Malév 25,4 milliárd forintos állami tőkeemelése, ezzel a légitársaság 95 százaléka az államé lett – tájékoztatott Zicherman Zsolt, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője. Ezután cégjogilag is megtörténik a tulajdonosi szerkezet átalakítása. Ma lépett hatályba az igazgatóság és a felügyelőbizottság átalakításáról hozott korábbi közgyűlési döntés is.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön a MÁV Hídépítő Kft. két volt munkatársát, ketten pedig házi őrizetbe kerültek – tájékoztatott közleményében a Fővárosi Bíróság. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy hűtlen kezelés miatt több száz millió forintos kárt okoztak a cégnek. Az ügynek összesen hat gyanúsítottja van, ketten szabadlábon védekezhetnek.
Húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság most – jelentette ki Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a Petőfi-emléklap a Helytállásért-díjak átadásán a Terror Háza Múzeumban csütörtökön. Schmidt Mária, a rendezvény házigazdája szerint bár ismertek a felelősök, közülük senkit sem vontak felelősségre. Sőt, az „áldozatból lett bűnös” – fogalmazott Tőkés László.
Vállalja a nyilvános vitát a rezidensekkel az egészségügyi miniszter – közölte a tárca sajtóosztálya csütörtökön, miután megkapta a szakorvosképzésben résztvevő hallgatók erre vonatkozó felkérését. A tárca közlése szerint Székely Tamás azt javasolja, hogy egy hét múlva, jövő csütörtökön délelőtt a sajtó előtt, a minisztériumban rendezzék meg a vitát.
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg Chile középső részét csütörtökön. A földmozgás hatáskörzetén belül van a főváros, Santiago, és Valparaiso is, ahol az új államfő beiktatási ünnepségére készültek éppen. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról. A fő rengés után két kisebb utórengés is volt az ország középső részén - közölte a chilei katasztrófa-elhárítási hatóság.
Változások lesznek a távolsági buszok és a vonatok menetrendjében is a március 15-i ünnepen, illetve már az azt megelőző napokon is. A busz- és a vasúttársaságok ezért azt kérik az utazni indulóktól, hogy tájékozódnak az aktuális helyzetről.